GESZTELYI NAGY Zsuzsa

GESZTELYI NAGY Zsuzsa

Mai Magyar Képzőművészet 1.

2008-03-14

Az a folyamatos nyugtalanság, kifinomult izgalom és szenvedélyes türelmetlenség, ami Gesztelyi Nagy Zsuzsannát a világ dolgait érzékeltető érzékszervi képeinek megszerzésére készteti, olyan léthelyzet, amelyben mindaz, ami látható, őt elementárisan és ellenállhatatlanul izgatja. Mert amit csak ő láthat meg, csak az ő szeme vehet észre, azt valóban megnézi éjjel nappal, feladatának tartja, hogy azután a saját érzékies képalkotó képzeletén átszűrve és elrendezve teljesíthesse ki mindazt. Már a kezdet kezdetén az érzéki szemlélet tiszta intuíciójával tudott a látható világhoz fordulni.

Kezdetben két, egymástól eltérő vonalon haladt párhuzamosan a művészeti tevékenységem. Egyrészt az elvont, tárgy nélküli képeimnek ábrázolás-mentes világa adott nekem lehetőséget valami olyasminek a kifejezésére, ami legbensőbb igényem, ami csakis színekkel, árnyalatokkal, formai feszültségekkel kifejezhető. Itt találtam meg saját világomat, színeimet, azt a rendet, ami belső igényemnek megfelel. Emellett a látható világ vizuális törvényszerűségeivel is foglalkoztam. Ennek megértését elengedhetetlennek tartom ahhoz, hogy képi álmaimat megvalósíthassam. Két-három éve azon dolgozom, hogyan lehetne összeegyeztetni ezt a két eltérő törvényszerűségekkel bíró vizuális világot. Az foglalkoztatott, hogy létrehozzak egy olyan képi rendszert, amelyben mindkét igényem megnyilvánulhat és érvényesülhet. Az ’allover’–sorozat képei ennek a munkafolyamatnak az eredményei.

Zsuzsa 2000. augusztusának első napjaiban a tihanyi művésztelepen érezte meg először a napfény színeinek azt a különleges minőségét, aminek látása valakit valódi, a szó eredeti értelmében vett festővé avat. Mert a sötét és világos közötti ellentétet minden ember érzékeli. A fény színeinek sajátos minőségét azonban már csak kevesen érzékelik, ezért a tubusfesték színe és a fény színe közötti különbséget nem látják. Ezen oknál fogva a legtöbb festő egész életében csak több, összekevert tubusszínnel kifesti a vásznon előrajzolt vagy nem elő rajzolt formákat. De aki a fény és árnyék, vagyis a sötét és világos szín érzékelését meghaladóan a fény színeit is látó festővé válik, azt nevezhetjük igazi festőnek. Műveiben a fény cselekvővé válik, mozog, a képeiben való elmélyülés megmozgatja érzelmeinket, gondolatainkat, áthatja lényünket.

A tárgyak és a fény viszonya, a formák vibrálása a fényben a világ egyik olyan jelensége, amely engem megmagyarázhatatlanul lenyűgöz és elvarázsol, sőt meghatároz, az önazonosságom egyik támpontja. A fény jelenléte számomra nem csak az életben, de a festészetben is éltető elem. A fény érzékelése és átélése a legfontosabb történés, ami az én képeimen ’történik’. Engem mindig magával ragad egy olyan kép, amelynek a közegében szívesen léteznék. Ahol úgy érzem, velem is történhet valami, pontosabban: ahol megélhetem saját magamat. Festőként egy olyan fényközeg megteremtésére törekszem, mely sokkal többet ígér, mint amit az éppen jelenlevő tárgyak a világból megmutatnak.

Gesztelyi Nagy Zsuzsanna a napfény színeinek megfigyelése mellett a kép terének értelmezésével foglalkozik. A szokásos reneszánsz kép szerkezete előtérből, középtérből és háttérből van felépítve. Neki új ötlete támadt. Képeiből eltűnt az előtér, a festő közel került a modellnek beállított rongyokhoz. A síkon egyenletesen elterülő rongyok egységes csoportot alkotva eltakarták a teljes hátteret, így az is eltűnt, és megmaradt a középtér. A rongyok itt kezdték el élni kis rongyos életüket. A kép tere három dimenzióról leszűkült egy vékony középtérre, és az ott elhelyezkedő tárgyakat a természetes napfény teljesen egyenletesen, szemben világította meg. A művész a textíliák megkülönböztetés nélküli festői értelmezéséhez megkülönböztetés nélküli beállítást talált.

A perspektíva, a távlat elvesztését a képeimről nyugodtan értelmezhetjük szimbolikusan is. Ezáltal valami ténylegesen létező aspektusa jelent meg képileg az én személyes valóságomnak, valami bezártság, kényszerű beszűkültség vagy kirekesztettség élménye. Viszont éppen a perspektíva elvesztése nyitott meg számomra új vizuális távlatokat.

A képen felismerjük az egyes rongyok tárgyi valóságát, azok mégis sajátos színfoltokként, festői értékekként, mint fényszínek jelennek meg. Majd kölcsönhatásaik következtében tovább finomodva, a zenei kölcsönhatásokhoz hasonlóan, amikor a megszólaló hangok, felhangokat is produkálnak, a megjelenő színek további, visszaverődő színeket keltve gondoskodnak a színakkord gazdagságáról. Mindez összességében egységes és életörömöt árasztó összhangzásként érkezik szemünkbe. Jóllehet a rongyoknak nincsen semmilyen különösebb tárgyi jelentésük, és formálódásaik is csak bizonyos határokon belül különbözőek, képi formáik mégis rokonítottak. Mintha kölcsönösen vonzódnának egymáshoz, egy húron pendülnének, és szerfelett jól éreznék magukat egymással.

Az ’allover’ kompozíciók létrejöttében nagy segítségemre voltak a ’rongyok’, anyagok: szabadon alakíthatóságukban alá tudtak rendelődni a komponálási kísérleteimnek, hétköznapiságuk, kis számú jelentésrétegük miatt könnyebben simulnak bele a kép egyéb funkcióiba. Az én képi fantáziámat folyamatosan megtermékenyíti a hétköznapi tárgyi világ, illetve az abban rejlő vizuális lehetőség, melynek mindig alárendelődik a tárgyak funkciója. Legtöbbször olyan képi helyzetbe hozom őket, ahol lehetetlen lenne rendeltetésük betöltése. A természetes környezetüktől megfosztott tárgyak játékra adnak lehetőséget, elsősorban vizuális játékra, miközben gazdagodni képesek jelentésükben. Engem az izgat, hogy egy annyira transzcendens jelenség, mint a fény, hogyan viselkedik profán környezetben, végül is képes-e felmelegíteni az emberi hétköznapokat.

Gesztelyi Nagy Zsuzsanna képeiben finoman rejtőző szimbolika is megnyilvánul. A magyar kultúra mindent rokonító, egységes organikus szemlélete szerint, a teremtett világban minden hozzátartozik valamihez, ezért minden igaznak egyenlő esélyt adva teremtődik minden tovább. Gondolkodásunkban a világosságból keletkezik a világ, a fény minőségének és mennyiségének teljes érzékeléséből – ezért annak analógiájára megfogalmazott képi nyelv szerinti festészetet nevezhetjük valójában a saját, vizuális nyelvünkön szóló festészetnek. Alapjait Ferenczy Károly és a nagybányai iskola művészei dolgozták ki. A művész képeiben a tárgyi világ különleges szervezettsége új képi formává sűrűsödik, és új szellemi jelentést nyer. A reneszánsz szerkezetű ábrázoló kép új variánsa született, ami nem kis teljesítmény.

Egyszerre érzékelem a világ kizökkentségét, és a világban megjelenő, az életben jelenlévő paradicsomot. Mint sok művészt, engem is nagyon foglalkoztat, hogy mi ma a művészet feladata. Ezért fontos volt magam számára megfogalmaznom, hogy a művészetem a világ iránti szeretetemből fakad és táplálkozik, és célom olyan művészetet létrehozni, ami a zsigerekre hat, gyönyörű, túlcsorduló, gazdagon adakozó. Azt gondolom, hogy nem a forma közvetít gondolatokat, hanem a jól megfogalmazott gondolat, tehát a művészetben, műben megjelenő struktúra közvetít valamit, egy erőt, fényt, világosságot, életkedvet, valami valóságosat. És a művész feladata, hogy olyan struktúrákat jelenítsen meg, vagy fogalmazzon meg, ami ilyen élő szövetté válik, és ez által képes közvetíteni azt a gondolatokon túli, fogalmakon túli világot, amely minden embernek sajátja, közös.

Nemsokára azonban a rongyok helyett, egymás közelében, hézag nélkül lógó, szépen vasalt elegáns nyakkendőket látunk Gesztelyi Nagy Zsuzsanna legújabb képein. Selyemből készített finom nyakkendőket, amelyek mintha újabb, tapintáskor keletkező élvezetekkel ajándékoznák meg szemlélőiket. A rongyokból drágább nyakkendők, fontosabb minőségek lettek. De valamilyen eddig ismeretlen tényező is megjelenik az új képi logikában. A sok, természetesen lelógó, a gravitáció hatásának engedelmeskedő nyakkendő között megjelenik egy olyan is, amelyik engedetlenül és váratlanul jobbra meglibben a képen. Csak úgy, külső ráhatás nélkül, fityiszt mutatva a nálánál sokkal nagyobb erőnek, a tömegvonzásnak. Talán titokban gondolt egy nagyot, és mintha ezzel az első libbenéssel rátette volna az életét valamilyen nagy-nagy elhatározásra. És mintha ennek a titkos fogadalomnak ez lenne az első, tér-időben számunkra is megjelenő mozzanata. Ki tudja? Az idő, nagy Úr. Hát még a tér-idő!

Részletek Kovács Attila: „Rongyoktól a vasalt nyakkendőkig, Gesztelyi Nagy Zsuzsanna képalkotó képzelete” c. esszéjéből, és Gesztelyi Nagy Zsuzsanna írásaiból


Gesztelyi Nagy Zsuzsa festőművésznő kismonográfiája
72 oldal 60 színes táblával