JERMAKOV Katalin

JERMAKOV Katalin

Mai Magyar Iparművészet 2.

2008-03-14

Jermakov Katalin ékszer-alkotásai az eddigi életmű teljes spektrumát áttekintve színes és változatos megjelenésük, formai gazdagságuk mellett és ellenére megnyugtató harmóniába rendeződnek, tiszta és logikus rendet közvetítenek. Azt sugallják, hogy az élet különböző kis darabkái végsô soron mégis egy nagyobb, racionálisan és vizuálisan felfogható egésszé állnak össze, egy láncolatba illeszkednek. Az ellentétes minőségek között egyensúlyt teremtő művészi világa az ősi, természetes formákat idéző alapszimbólumokra építkezik. Formai kiindulópontja szinte mindig a kör, a négyzet, a háromszög vagy a spirál, melyekből összetéveszthetetlenül egyéni, kortárs szemléletű háromdimenziós tárgyakat komponál. Leveles ékszerei a természet múlandó szépségének örök értékét teszik láthatóvá, kézzelfoghatóvá. A szokatlan módon az ujjak közé illeszkedő tollas gyűrűivel ugyancsak az élő, organikus világnak egy olyan gyönyörű, halandó darabkájából alkot ékszert, mely gyűrűként általában nem viselhető. A kör és a négyzet formai és szimbolikus kontrasztját, ugyanakkor egyértelmű összetartozását hangsúlyozzák a reneszánsz kori hagyományokat idéző, egymásba csúsztatható ikergyűrűk és az egymást kiegészítő gyűrű párok. A puha textilből és kemény fémből komponált látványos nyakékek szinte beleolvadnak az öltözékbe, mégis markánsan különböznek tőle. A régmúlt korok üzenetközvetítő tárgyainak ihletéséből született feliratos gyűrűkön a kiválasztott idézet és a forma összetartozik, együttműködik. A váratlan nézeteket is felkínáló térformák a nézőpontok váltogatására késztetnek, miközben végtelenítik a formát és a szöveget. Jermakov Katalin tárgyai az ellentétek egységesítésének, kiegyenlítésének lehetőségeit veszik számba. Fekete és fehér, fa és fém, homorú és domború, racionális és individuális felelgetnek egymásnak munkáiban, a végletek közötti távolság megszelídül. Az egyszerű vonalú, elegáns formák, a minden rafinériától, sallangtól mentes gondolkodásmód, a hagyományokra alapozott kortárs design teszik ékszereit a ma embere számára széppé, szerethetővé. A Fülöp-szigeteken úgy tartják, hogy bizonyos tárgyaknak lelkük van. Sajátos vonzerővel, kisugárzással rendelkeznek, emiatt hozzánk nőnek, nem tudunk megválni tôlük. Ezt a szellemi többletet nevezik a polinézek manának. Ilyen tárgyak létrehozására törekszik Jermakov Katalin.

Spengler Katalin


Szembetűnő volta ellenére, az ékszer nem csak legszemélyesebb, de egyike a legintimebb tárgyainknak is. Hiszen napjainkban nem a társadalmi hovatartozás jelvényeként szolgál, hanem elsősorban bensőséges hangulatunkat kifejező, ékítő eszközként. Túl az esztétikai kívánalmon, elsődleges célja, hogy beszédes legyen, azaz bizonyos üzeneteket közvetítsen környezetünk számára. Vagyis: kommunikációra alkalmas objekt. E szerepét egyfajta jelzésrendszer hozza „működésbe”. Jermakov Katalin munkái maradéktalanul testesítik meg ezt az elvárást. Figyelmesen szemlélve karkötőit, gyűrűit, fülbevalóit, nyakdíszeit - csodákkal szembesülünk. A koherencia- és az ebből fakadó harmónia csodájával, noha a művész erőteljes kontrasztokra építi fel szinte valamennyi darabját. Hasonlóan ahhoz, ahogy Bartók ismert művének második tételében; a noktürn zenéjében a hegedű és a klarinét szólama egymás tükörképeként, szimmetrikusan rajzolódik ki. A jellemzően masszív, ám mégis finoman lágy és strukturálisan felépített ezüstjei, világos példái annak, hogy a vizuális nyelv minden más kommunikációs eszköznél hatékonyabban tudja közvetíteni érzéseinket, gondolatainkat. A vizuális kommunikáció egyetemes és nemzetközi: nem ismeri a nyelv, a szókincs, vagy akár műveltségünk korlátjait. Jermakov már pályája kezdetén felismerte, hogy a tárgyi művészet - hasonlóan a képzőművészethez – a látás nyelvének legmagasabb foka, ezért felbecsülhetetlen eszköze a nevelésnek is. Hittel vallja, hogy ebben rejlik a bizonyosság, és ennek jegyében oktatja tanítványait is. Ékszerei tehát nem önmagukért, hanem valami általuk hordozott tartalom sejtetőjeként fontosak. Jó példa rá az ikergyűrű, amely eredendően középkori „találmány”, de valójában a reneszánszkorban terjedt el. Mégis, az ô kreációi egészen mások, mint 15-16. századbéli elődei. Ötletesebbek, játékosabbak és többi ékszeréhez hasonlóan, variálhatóságukkal mintegy alkotótárssá avatják tulajdonosukat. Feliratos gyűrűi szintén a régmúlt példáinak újrafogalmazása. A körszimbólum – akár a mítoszokban, a tibeti szerzetesek által rajzolt mandalákban, vagy a korai asztronómusok szférikus elképzeléseiben jelenik is meg – mindannyiszor az élet egyetlen, legalapvetőbb vonatkozására;- annak végső teljességére utal. Jermakov írásos körei, azaz feliratos gyűrűi sem akarnak mást inspirálni, mint egykori elődei, mégis; megkérdőjelezhetetlenül a mához szólnak. Figyelemreméltóak az egymáshoz tartozó ékszerféleségek is, melyek nem a hagyományos „garnitúra” fogalmához kötődnek. A gyűrűhöz „illő” fülbevaló pár, vagy karkötő tartalmi és formai összhangjával, önmagában is hordozhat üzenetet. Együttes viselésük azonban azt eredményezi, hogy összességükben más közölnivalót közvetítenek. A kontrasztok ezúttal is kiemelt szerephez jutnak. Pozitív-negatív formák, felületek és színek, a vertikális és horizontális vonalakból álló díszítőmotívumok, a fekete ébenfa és fehér ezüst játékos kombinációi, soha sem öncélúak. Mindegyike a klasszikus férfi -nő kapcsolatra, a világ polaritására, a végletek közötti egységre, egyensúlyra utaló alkalmazások. Ha birtokolni szeretnénk valamelyik Jermakov-féle ékszert, azt gondoljuk, hogy mi választjuk ki őt. Pedig a tárgy teszi ezt velünk. Így válik szerves részünkké, és mintegy összeforrva egyéniségünkkel, közli a kívülállóval, hogy milyenek is vagyunk…

Zoltán Tamás


Jermakov Katalin
ötvös, iparművész, formatervező
kismonográfiája 2007
64 oldal, 60 színes táblával