Wehner Tibor
(ÁTVITT ÉRTELEMBEN) SZABAD TÉR
Ha valaki a közelmúlt három és fél évtizedének művészetét egyáltalán nem ismeri, s csupán Barabás Márton festőművész szakmai életrajzának, pályaképének adat- és tételsorát olvassa el, akár a kiállításcímekből – Klavierskulpturen, Bécsi Mechanika – Talált és kitalált zongorák, Zongoraátiratok, Hangképek, Preparált zongorák – pontosan megállapíthatja, hogy e művész munkáságában a zenének, és kifejezetten a zongorának központi jelentősége van. E feltételezés megalapozottságát a művek hosszú sora tanúsítja, s emellett maga a művész is megerősítette egy 2001-ben rögzített beszélgetésben: „Tanultam zongorázni, beleakadtam ebbe a hangszerbe többször is. Érdekes, hogy amikor egyszer Kaposváron voltunk egy színházi előadást megnézni, ott találtam egy kidobott hangszert. Nem is zongora volt, hanem harmónium. Akkor még nem volt kész semmi bennem, hogy a hangszer mechanikáiból bármit is csináljak, ez csak később állt össze….. A zongora roppant absztrakt tárgy, fantasztikus erejű kifejező eszköz: ugyanis két-három billentyű képes megidézni az egész hangszert, ami egyben az emberi eszközkészítés egyik csúcsát is megtestesíti. És gondoljunk a billentyűk által intonált zeneiségre, a különös ritmusra, az ellentétekre, és figyeljünk a hangszer anyagára, az elefántcsontra, az ébenfára is. A zongora lehetőséget ad arra is, hogy a kép felületén több szólamot képezzek. Az egyik szólamot a billentyűsorozat képe teremtette meg. Az utóbbi időben ezt elhagytam, és inkább konstrukciókat, elképzelt szobrokat festek a képeimre. A billentyű e motívumok mellett, valamilyen ívre felfűzve, vagy kanyarodó formában jelenik csak meg. Úgy érzem, a kortárs zene is ugyanolyan erősen hatott rám, mint a hiperrealizmus vagy a koncept. Elsősorban a repetitív zene, Steve Reich, Meredith Monk zenéje izgatott, valami hasonlót szerettem volna csinálni a képzőművészetben.” (Ebben az Új Forrás című folyóiratban, majd a Keretek című, tíz interjút felfűző kis kötetben is megjelent beszélgetésben a művész természetesen szólt arról a félreértett 1979-es, a budapesti Kertészeti Egyetem szabadtéri kiállításán lezajlott „zongoraégetési akcióról” is, amelyet később kulturális-művészeti életünk botrányos, felháborító epizódjaként bélyegzett meg a hivatalos művészetpolitika, holott a művész az akciója során a zongorában elhelyezett avar lángra lobbantásával „csupán” Ady Endre szellemét idézte meg: „ … égtek lelkemben kis rőzse dalok…”)
Fentebb Barabás Márton neve mellett a festőművész-meghatározást szerepeltettük, amelyet módosítanunk kell: jóllehet e művész festőként végzett a főiskolán, és noha első kiállításain táblaképekkel jelentkezett, s egy-egy alkotói periódusában ma is fontos képegyüttesek születnek műtermében – napjainkban kisméretű, tradicionális eszközhasználattal megalkotott olaj/vászon kompozíciók –, de három és fél évtizedes munkássága során mindvégig vonzotta a tér is, illetve a síkból kilépő kompozíciók megalkotásának lehetősége. Vagy talán pontosabban körvonalazzuk Barabás Márton alkotói attitűdjét, ha a tradicionális műkreáció mellett az alkotói indíttatások mélyén az ágazatoktól és műfajoktól, a műnemektől független keresést, a kísérletezést, az ismeretlen művészeti, alkotói területek felkutatásának határozott szándékát véljük felfedezni. Talán ezzel magyarázható, hogy Barabás Márton táblaképeinek különös rendjében is pontosan nyomon követhető a képépítés megszokottól eltérő szisztémája, a tér-illúzió-teremtés konvencióktól elrugaszkodó metódusa. A múlt század kilencvenes éveinek közepén azt írta erről az egyik katalógusában a művész, hogy „Mostanság megkísérlem a tárgyegyütteseket síkban megjeleníteni. A szobrok a képeim szereplői. Körülöttük és gyakran általuk gyarapszik az illúzió, a kitalált képi mélység, az elképzelt tér. Élmény számomra a képépítés önkénye.”
A festészet és a szobrászat ágazatában, a festészet és szobrászat határmezsgyéjén alkotott művek, a plasztikai illuzionizmussal áthatott táblaképek, a festői domborművek és plasztikák is azt tanúsítják, hogy Barabás Márton művészi munkásságának egyik központi kérdésfelvetése a térkutatás, a sík és a tér dilemmáinak interpretációja. Ennek a kutató szellemnek az igézetében, a plasztikai szabályszerűségek, a szobrászati konvenciók elvetésének iskolapéldáiként születtek meg a fából, rétegelt lemezből alakított, festett, hangsúlyosan a múlt század nyolcvanas éveiben akantuszleveleket, csiga- és farkasfogmotívumokat idéző térelemek, valamint a zongoraalkatrész-konstrukciók is – a „talált és kitalált zongorák” –, amelyek a kezdetektől napjainkig kísérik alkotómunkáját. A zongora-térkonstrukciók és domborművek, a dobozművek a hangszer alkotóelemeit: a lábakra szerelt görgőktől a pedálokon és a billentyűzeten, a kottatartón, a fedélen át a húrokig és a hangkeltő kalapácsokig, a kis hangfogó filcekig minden elemet felhasználva rendkívül szellemes, a plasztikát és a zeneiséget, illetve a zeneiség-képzetet különleges érzékenységgel szintetizáló alkotásokat konstruál a művész. A szabad térbe helyezett, és a falra reliefként szerelt, illetve a mintegy domborműszerűen dobozokba illesztett kompozíciók általában körök és spirálisok motívumaira, lamellák, ágaskodó csápok és egymásba kapaszkodó karmok ismétlődő rendszereire fűződnek fel, s esetenként más tárgyakkal – legújabban ping-pong labdákkal – való ötvözéseik révén izgalmas, törékenységekben és finomságokban játszó kompozíciókként tárulnak a szemlélő elé. A zongoraalkatrész-térkonstrukciók és -plasztikák mellett a művész szobrászati alkotásainak harmadik csoportja a furcsán meg-meghajló, hosszan futó, néha Möbius-szalagként önmagába visszatérő fanyúlványok szalagszerű plasztikáiból szerveződik, amelyek szeszélyes futásukkal, a dimenziókat talányosan behálózó jelenlétükkel mintha a síkból a térbe kilépő, öntörvényeiket megteremtő vonalak lennének, s amelyek idegesen vibrálóvá alakítják a birtokba vett közegeiket. Barabás Márton a klasszikus szobrászat tömegalakítási, tömegteremtési szabályait tudatosan elvető kompozíciói a térszemlélet terén kapcsolódnak vissza a hagyományokhoz, de úgy, hogy gyökeresen megújítják azokat: a tér dimenzióinak a lehető legintenzívebb birtokbavételére, a tér intenzív áthatására, a mű és tere azonosságának és eltérő minőségű, de mégis feszült egységének megteremtésére törnek ezek a munkák. A Barabás Márton-alkotta térvonal öntörvényű, új valóság, csakis önmaga, behelyettesíthetetlen és bárhonnan megközelíthető, akármelyik nézőpontból szemlélhető – minden nézete főnézet –, a tér dinamikus erőit indukáló és virtuálisan hangsúlyozó műalkotás. A művész által megrajzolt térvonal maga a szabadság érintése: a szabadság nagyszerűségét és korlátainak abszurditását összpontosító, dinamikus, az éteri elvontságok szférájába emelt plasztikai tárgy.
A tér-munkák mellett, a festett illuzionizmusok, a „síkban megjelenített tárgyegyüttesek” világában különös, az organikusság érzetét is hordozó konstruktív, egymásba kapcsolódó, vagy önállóan feltünedező, szabályos és szabálytalan geometrikus elemeket és testeket megjelenítő képeket alkot Barabás Márton. A hűvös tárgyszerűség küzd a transzcendens látomásossággal ezeken az olajjal vászonra és fatáblára rögzített, lendületes virtuális mozgásokkal, áramlásokkal és a lebegés állapotával, érzetével áthatott, gazdag kolorittal interpretált műveken. Aztán mintegy varázsütésre, már-már észrevétlenül dekoratív harmóniává szelídül a kemény kontúrokkal keretelt zárt szerkezetek és alakzatok, billentyűsorok, tárgytöredékek titokzatos festői kavalkádja.
Barabás Márton szenvedélyes, a festői közegeket és a tereket kutató és átható-szervező művészete a logikusan egymáshoz kapcsolódó és egymásból következő műcsoportok és alkotói korszakok során, az egy-egy motívumkörhöz szorosan kapcsolódó, leleményes kép- és plasztikai tárgy-műteremtés révén több mint három évtizede épül. Több mint három évtizede szembesíti műveinek szemlélőit és átélőit a szimbólumokba rejtett titok-világgal – Ady Endrével szólva –, a mi bús, szegény, végzetes életünkkel. A Barabás-munkák szuggesztív sugárzásában e szembesítés elől nem térhetünk ki.
Tanulmányok:
1966–70 Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola
1970–71 Cinkográfus retusőr tanuló
1971–77 Képzőművészeti Főiskola, festő szak, mesterei Kádár György, Kokas Ignác és Kocsis Imre
Díjak, ösztöndíjak:
1979–82 Derkovits Ösztöndíj
1984 XVI. Nemzetközi Festészeti Fesztivál, Cagnes sur Mer, a zsűri különdíja
1986 Soros Alapítvány díja
1987 Egyiptomi Kulturális Minisztérium ösztöndíja + kiállítás
1992 Ekkely (Oslo) a Norvég Kulturális Minisztérium ösztöndíja
1993 Art Revue Budapest (Design és képzőművészeti kiállítása Kongresszusi központban) Megosztott első díj
1995 USIA ösztöndíj (Phelps Stokes Alapítvány) USA
1996 Szegedi Táblaképfestészeti Biennálé, a Kulturális Minisztérium díja
1998 Frankfurt város ösztöndíja (Artist in Residence program)
1998 Matáv Zene szemeinknek című kiállítás-sorozat, Festészeti 3. díj
1999 Munkácsy Díj
2002 Magyar Páneurópai Unió festészeti 1. díja
2005 Salgótarjáni Tavaszi Tárlat, Nógrád megye díja
2006 Stuttgart, Baden-Württemberg Kunststiftung ösztöndíja (Budapest Galéria szervezésében)
2007 Hungart (Vizuális Jogkezelő Társaság Egyesület) éves ösztöndíja
2008 Édeske Díj (Haraszty István Díja) Rákoshegy, (Országos fa kisszobor és szobrászrajz kiállítás)
Önálló kiállítások (válogatás)
1984 Műcsarnok kamaraterme
1985 Budapesti Francia Intézet
1986 Galerie Steiner, Bad Rappenau, Schloss Babstadt
1987 Galerie Elf, (Várady Róberttel), Bielefeld, Akhnaton Gallery, Kairo (Egyiptom)
1988 Jipian Art Gallery, Knokke (Belgium), Lábasház, Sopron
1990 Dorottya utcai kiállítóterem, Budapest
1991 Schönbrunn, Pálmaház, Bécs (Ausztria)
1992 Dialog 2., (Barabás, Haverkamp, Lois, Reichert), Vigadó Galéria, Budapest
1994 Lyss, Contempo Galerie (Svájc)
1996 Tudati ásatások, (Barabás, Gellér B., Gémes, Romvári J.), Szombathelyi Képtár, Magyar Ház, (J. Reicherttel), Berlin
1996–97 Dovin Galéria, Budapest
1997 Merlin Galéria, Budapest, Polgár Galéria, Budapest
1999 Rozsnyói Városi Galéria, (Kováts Alberttel), Szlovákia
2000 Budapesti Francia Intézet
2001 London, Magyar Kulturális Központ
2002 Karinthy Szalon, Budapest, Városi Művészeti Múzeum, Brassó (Románia)
Statio Savariensis, Szombathelyi Képtár
2002–03 Schloss Gondelsheim, Galerie Steiner (Németország)
2003 Haus der Musik, Bécs „Gefundene und Erfundene Klaviere” (Ausztria), Wiener Mechanik- Klavierskulpturen, Citadella, Berlin–Schpandau
2004 Talált és kitalált zongorák, Iparművészeti Múzeum, Budapest
2004 Csepel Galéria, Budapest
2005 Magyar Intézet, (Balás Eszterrel), Delhi (India), Városi Kulturális Központ, Athén (Görögország)
2006 Bad Rappenau, (Barabás Zsófival), Galerie Steiner, Római Magyar Akadémia, Olaszország, Szeged, Olasz Intézet
2007 Haus der Ungarischer Kultur, (Peter Riekkel és Koroknai Zsolttal), Stuttgart
2008 Sepsiszentgyörgy, Gyárfás Jenő Képtár, Hamilton Aulich Art Galéria, Budapest,
2009 Művészetek Palotája, Fesztivál Színház, Conestabo Galéria, Trieszt, Olaszország
2010 Antennaszobrok és téri graffitik, Fészek Galéria, Budapest, Könyvszobrok és síkplasztikák, Kass Galéria – Móra Ferenc Múzeum, Szeged, Neue Kunst Galerie és Staatstheater, Karlsruhe, Németország, Sesto al Reghena, Abbazia (Apátság) (Olaszország), Stadt und Fachwerkmuseum „Alte Universität” „Klavierwerke” Eppingen (Németország)
1952-ben született Budapesten
Barabás Márton
Mai Magyar Képzőművészet
96 oldal, 74 színes táblával
Szöveg: Wehner Tibor
Katalógusterv: Gerhes Gábor
Kiadja: Faur Zsófia
Faur Zsófi - Ráday Galéria és Kiadó Kiadó Kft.
A Közép-Közép című sorozat egy középosztálybeli magyar család magánéletébe enged betekintést. >>>
..Anti-esztétikus expresszionizmus és a bomlásban is fellelhető líraiság. .. >>>