kiállítás arhívum
2013-03-21
A tudásra való szomjunk a paradicsomban kezdődött, aminek a következménye a kiűzetés lett. A tudásba vetett hitünk azóta is mozgatórugója technikai társadalmunknak. Olybá tűnik, hogy a mai ember megpróbálja manipulálni a Tudás Fáját is, minél több "tudást" csikarva ki belőle... >>>

2013-02-25
Gábor Áron Fény labirintus című kiállításán az 1989-as performanszain
készült fázisfotók és komputergrafikák fotói láthatóak. Ezek érdekesen
kapcsolódnak a 2012-s nagyméretű olajképek és papír munkák témáihoz. >>>

2013-02-24
A Faur Zsófi Galéria folytatva több éve megkezdett művészeti programját, idén is kiemelt hangsúlyt fektet a kortárs magyar fotográfiára népszerűsítésére. Ennek keretében 2013 márciusában a galéria két jelentős képzőművészeti vásáron vesz részt...
>>>

2013-02-10
Adam Bota 1975. márc. 6-án született Linzben.
1998-ban kezdte meg tanulmányait a linz-i Művészeti és ipari formák Egyetemén.
Diplomamunkája, melynek vezérmotívuma a média-kritika, tematikusan illeszkedik korábbi munkáihoz: a tartalmi szempontból lényeges erőteljes konfliktusábrázolás emberi figurákkal. >>>

2013-02-20
A kiállítás a különböző képzőművészeti műfajok közötti átjárhatóságot hivatott bemutatni. A kiállított képek arra ösztönzik a látogatót, hogy közel menjen a képekhez és a szemével kérdezzen. >>>

2013-01-09
A bizonygatás hangján szólal meg a felvetés. Hiszen a rendezettség állapotában sosem szükséges az adott állapot verbális megerősítése. Sőt semmiféle megerősítés. Blahó Borbála munkáiban ironikusan, Örkény „fejre állított” világához hasonlóan viszonyul a rendhez. >>>

2012-12-10
„Számomra ez nem a piros szoknya, amiben a színész mozgott, hanem
az a nyomasztó,bántó, felszabadító, felemelő, boldog hullámokat gerjesztő érzés,
amit a darab maga után hagy.” – így fogalmazza meg Pálhegyi Flóra az érzéseket,
amiket a nézőben egy mozgásszínházi darab gerjeszt. >>>

2012-12-10
Zero Visibility Possible
A kiállítás megtekinthető:
2012. december 13. – 2013. január 6. >>>

2012-11-05
A Közép-Közép című sorozat egy középosztálybeli magyar család magánéletébe enged betekintést. Kudász új családja és felesége mindennapjait a házasságkötésük után kezdte fényképezni, hogy az évek során dokumentálja a családon belüli viszonyok változásait. >>>

2012-11-05
A kiállítás (és sorozat) cím egyszerre utal szó szerint a tenger mélyének megismerésére irányuló olthatatlan vágyunkra és utal a mélységre, mint szellemire, arra a mélységre, ahol nincsenek szavak, tetteinkkel kommunikálunk, a testi erőszak válik a közös nyelvvé, amit mindenki ért.
>>>

2012-10-11

2012-10-11
A kiállítás "víz alatti része" a PANEL Contemporary-ban (Faur Zsófi Galéria pincehelyisége) november 4-ig tovább látogatható!
Huber Kinga, Kecskés Orsolya, Stomfai Krisztina és Vékony Fanni (ékszer) valamint Pecsics Mária (fotó) kiállítása. >>>

2012-09-28
A Faur Zsófi Galéria idén kiemelt hangsúlyt fektet a kortárs magyar fotográfia népszerűsítésére. Ennek keretében 2012-ben a galéria másodszor vesz részt kifejezetten fotográfiára specializálódott művészeti vásáron. >>>

2012-06-11

2012-05-14
A kiállítás kulcsa a ma már egyre ismertebb és elterjedtebb QR kód, amely nem más, mint a korábbi, hagyományos vonalkód legújabb generációja. >>>

2012-05-14
A művész ez alkalommal festményei bemutatása mellett, a Faur Zsófi Galéria terét és falait változatja át valóságos díszletté, tér- és videoinstalláció segítségével. >>>

2012-05-14
A kortárs fotógráfia egyre növekvő jelentőségű nemzetközi eseménye a Milan Image Art Fair 2012 vásár, ahol egyedüli magyar kiállítóként a Faur Zsófi Galéria Kudász Gábor Arion munkáival mutatkozik be. >>>

2012-04-20
... a Faur Zsófi Galéria és a PANEL contemporary kiállítása áprilisban a transzcendencia témaköré köré szerveződött. A kiállításon szereplő művészek szubjektív aspektusból közelítettek a témához. A kiállítás a valláshoz, magához a hithez és a transzcendenciához kötődő műveiből mutat be válogatást. >>>

2012-04-12
in the Grand Palais, Paris between 29 th March- 1st April 2012
2012-03-21
Faur Zsófi Gallery proudly informs you about our participation at ART PARIS 2012 with the following artists:
Alfredo Barsuglia
Anna Fabricius
Anett Hamori
Adam Magyar
>>>

2012-03-12
"... ezek a képek a játékos alkotói módszert képviselik, ahol az intimitás és személyesség szövi egybe a lehetségest és a létezőt, úgy hogy közben mindkettő egyaránt valóságalakító erővel bír." >>>

2012-02-27
A sorozatban Telek a Fénnyel játszik. Szakrális konnotációk. Levetve ruhájukat elveszítik azt a felépített identitást, amit az öltözék jelent. Arra tett kísérletet, hogy a személyiségek mélyére hatoljon. Tudta előre, hogy mire kell koncentrálnia, de azt nem, hogy amit vár, mikor bukkan fel. >>>

2012-02-04
A művészet történetével egyidősek az állatokat ábrázoló alkotások és az évszázadok folyamán egyre összetettebb jelentéssel ruházták fel őket, a kortárs művészetben is állandó téma.A kiállításon szereplő művek mindegyike valamilyen módon az állatokhoz kapcsolódik: akár konkrétan, akár egy-egy tulajdonság vagy szokás vizsgálatával átvitt értelemben.
>>>

2012-03-07
A döntő pillanatok, a döntő szavak és mondatok kitáruló őszintesége pedig hozzánk is intézi a kérdést: vajon képesek lennénk-e mi is szembenézni a döntéseinkkel, tudnánk-e nyíltan vállalni, megmutatni és egyben rámutatni legfájóbb pontjainkra? >>>

2012-01-09
"A kiállított műveinek közös gondolati szövedéke a természet közelsége vagy éppen a természettől való eltávolodás. Az erdők, a ligetes dombok, a gyér cserjések, a kopár irtások nem egzotikus hétvégi díszletek számára, hanem alapvető létközege."Kopin Katalin >>>

2011-12-14
A galéria művészeinek munkáiból összeállított kiállítás célja bemutatni, hogy a kortárs képzőművészetben milyen változatos, koncepciójukban különböző alkotások születnek a papír felhasználásával. >>>

2011-11-14
Kores a minták és az abból felépülő ornamentika segítségével kerül kapcsolatba a nézővel, s az alakjai is a minták közé rejtve jelennek meg képein. >>>

2011-11-14
Az ART MARKET BUDAPESTEN galériánkat öt művészünk képviselte. >>>

2011-10-17
"Nem tájképek ezek, hanem a légtér modulációi." >>>

2011-10-17
"installációs sorozatomban a korábbi, elsősorban forma, szín ès faktúra megfogalmazás statikus közelítése után optikai és technikai eszközök segítségével a mozgás folyamatos dinamikus változását helyeztem a figyelem középpontjáb" >>>

2011-10-17
Szakítva a „vitrinek hagyományával”, az ékszerek egy teljesen új közegbe bemutatott, installációba ágyazott kiállítása ez. Ehhez párosul egy fotókiállítás, amely az ékszerek, a tér vagy a résztvevő tárgy viselőjének együtteséből jött létre, illetve merített inspiráció >>>

2011-09-07
..a csoportos fotókiállításon életképek jelennek meg: öt alkotó, öt megközelítés, és ahogyan az élet egy-egy szegmensét látják! >>>

2011-09-07
Rizmayer munkáinak visszatérő motívuma a tájkép, a plein air felvételek. Az elemek fókuszba helyezésével a természet erőire, többarcúságukra koncentrál, s újrafelfedezésre invitál . . . >>>
2011-07-05
Három különböző karakterű fiatal művész mutatkozik be most a Faur Zsófi Galériában, mely kiállítás címét az egyik kiállításon szereplő művész sorozatától kölcsönöztük. >>>

2011-06-14

2011-05-10
A temperamentum visszafogottságából a festészet térbeli esszencializmusának végtelen igénye lesz. Ebben az értelemben – ma már szinte alkalmazhatatlan kifejezéssel – monumentálisak Bak vásznai, mert a... >>>

2011-05-10
A Faur Zsófi – Ráday Galéria szeretettel várja Önt a Viennafair-en az A 0708 standon május 12-től 15-ig.
A vásáron képviselt művészeink: BLAHÓ Borbála, BORI Bálint, DULISKOVICH Bazil, RÉVÉSZ László László, SZATMÁRI Gergely >>>

2011-04-18
Konkoly a festészet hagyományos műfajait és témáit, mint a tájkép és az életkép, az emberi és természeti szép, továbbfűzi, sőt újraértelmezi a kortárs művészet számára. . . >>>

2011-05-02
kiállított fotósorozat tágan vett témája is az intimitás: egy szülés, egy találkozás a jóssal, boncolás. A külső, profán, mindennapi helyzet, amelynek belső, intim, szakrális párja a kép maga, a művész által eljátszott szereplők pólóján látható, ezzel beemelve a külvilágot egy szakrális eseménybe. . .
>>>

2011-05-02
A dadaizmus, a kinetizmus, és legújabb munkáin az öko-art elemeinek együttes alkalmazásából születnek meg Bori Bálint, Berlinben élő és alkotó, az egykori INDIGO csoport tagjának legújabb alkotásai, szobrai, vagy ahogyan ő nevezi Kabócái. . . >>>

2011-04-04
Dobozbemutató és kiállítás a FAUR ZSÓFI - RÁDAY GALÉRIÁBAN
2011. április 8-án (péntek) 19 órakor.
A dobozt fel, a kiállítást megnyitja: BAKI PÉTER, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója.
>>>

2011-04-04
Kováts Albert festőművész, művészeti író Emlékkiállítás című, a Faur Zsófi – Ráday Galéria és Kiadó gondozásában megjelent könyvének díszbemutatója 2011. április 8-án, pénteken 16 órától a Csepel Galériában.
>>>

2011-03-01
A FAUR ZSÓFI - Ráday Galéria
tisztelettel meghívja Önt és barátait
DULISKOVICH BAZIL Az emberi törékenység állapota című kiállításának megnyitójára
2011. március 9-én (szerda) 18:00 órára.
Duliskovich Bazil impulzív festményein nesztelen nyugalom honol, amely a sarokban megbújva, pókhálóként szövi át alkotásait, s rajta pattanásig feszül az épp lecseppenni készülő, sajátosan kelet- európai ízzel átitatott motívumvilág.
>>>

2011-01-26
A Faur Zsófi - Ráday Galéria szeretettel várja újabb tárlatának megnyitójára, melyen Galambos Tamás festőművész alkotásai láthatók.
Megnyitó: 2011. február 10. 18:30
>>>

2009-10-09
..hihetetlen aprólékossággal és műgonddal kidolgozott, milliónyi részletből felépülő képek szövetét boncolgatva felismerhetjük, hogy a mögöttünk hagyott évszázad utolsó harmada, és az új évezred első évtizede eme művészének színpompás, tündökletes, dekoratív képi világa nem elvágyódást sugalló, hanem tipikusan a jelenkorral együttlélegző, a korba, a korszellemben ágyazódó művészeti jelenség: a hamisságok, a hazugságok, az álságok világát tárja elénk, ahol semmi sem az, ami valójában! >>>

2010-12-20
A 2011-es évet megújult helyszínén Barabás Márton nagyszabású kiállításával nyitja meg a Faur Zsófi – Ráday Galéria. Az immár harminc esztendős pályafutással rendelkező művész kiállítása egyben a róla készült, a galéria kiadásában és gondozásában megjelent Mai magyar képzőművészet sorozat újabb darabjának bemutatója is.
Tárlatvezetés a művésszel: 2011. január 18. 17:00 >>>

2010-12-09
Fabricius Anna, Csoszó Gabriella, Németh Hajnal, Magyar Ádám, Minyó Szert Károly, Szatmári Gergely >>>

2010-11-05
MAGYAR Ádám, MOLNÁR Ágnes Éva, SZATMÁRI Gergely
2010. 11. 05. - 2011. 01. 15.
a kiállítás a "Mois de la Photo", azaz a Párizsban ekkor zajló fotóhónap része, melyet Guillaume Piens a fotóhónap nagyszabású rendezvényének, az ezzel egy időben zajló Paris Photo igazgatója nyitott meg... >>>

2010-11-16
NÉMETH Hajnal, MOLNÁR Ágnes Éva, HARASZY István Édeske, DULISKOVICH Bazil, DRABIK István, SALLAI Géza, SZABÓ Tamás, SZATMÁRI Gergely, >>>

2010-10-28
Novemberben a párizsi eseményekkel - Paris Photo 2010. valamint a fotóhónap "Mois de la Photo" - párhuzamosan, a hazai és nemzetközi érdeklődésre való tekintettel csoportos fotókiállítás nyílik a galéria által képviselt művészek alkotásaiból.
>>>

2010-09-20
2010 őszén első alkalommal jelenik meg közös tárlaton Konkoly Gyula és Szabó Tamás. Míg Konkoly nagyméretű festményei megszerkesztettség és szabad kifejezés, beszédes színkomponálás és szigorú formaiság különös harmóniáját hívják életre, addig Szabó Tamás szobrai sajátosan diszharmonikus konszonanciává alakul. . .
>>>

2010-05-12
2010 május 26. (szerda) 18:00 óra
Krisztina Palace
1123 Budapest, Nagyenyed u. 8-14. (Déli pályaudvar) >>>

2010-04-28
Bolygó Bálint (London), Németh Hajnal (Berlin), Szatmári Gergely, Sallai Géza, >>>

2010-03-19
Az OSA (Open Society Archives) a volt Szabad Európa Rádió Könyvtárából közel 100000 kötet könyvet örökölt meg. A könyvarchívum jelentős részét 2007 nyarán leértékelték. A képek ennek az újraértékelésnek, a leértékelésnek és a felszámolásnak a folyamatát mutatják fel. Az installáció szabadon elvihető képeslapokból áll. ..
>>>

2010-03-10
Németh Hajnal
Összeomlás - Passzív Interjú című kiállítása, és a Mai Magyar Fotóművészet könyvsorozat részeként megjelenő katalógusának bemutatója 2010. március 11. (csütörtök) 18:00 óra. Cím: Fővárosi Képtár - Kiscelli Múzeum Romtemploma >>>

2010-02-10
Faur Zsófi - Ráday Galéria hat jeles hazai alkotó, Haraszty István, Lois Viktor, Pócsy Ferenc, Bölcskey Miklós, Pacsika Rudolf és Komlovszky-Szvet Tamás munkáit állítja ki a 2010-es Kinetica Art Fair művészeti vásáron >>>

2010-02-08
Pázmándi munkássága három, egymástól jól elkülönülő szakaszra osztható, amely szakaszokat aztán egy-egy emblematikus jelentőségű mű alaposan szétzilál: mint ahogy a Pop Art kerámiaplasztikák korszakában megszületett a ... >>>

2009-12-05
. . a figurák elmosódottakká válnak, mintha a szódásüveg prizmáján át szemlélnénk őket.
Az expresszivitásban benne rejlő potenciális fájdalom- és mélabú-érzet így hát nem a mellbe vágó új-realista poétikán, hanem tőle absztraktabb lencsén, a spleen életuntságán át szűrődik felénk.
>>>

2009-11-25
A nyolcvanas évek eleje óta foglalkoztat a labirintus mint plasztikai probléma. A labirintus-fogalom gazdag mitológiai-szimbolikus hátterű, és változatos, kiterjedt történeti formakinccsel rendelkező motívum, ill. jelkép. Számomra két vonatkozásban vált fontossá. Egyfelől a ’pokoljárás’ . . . >>>

2009-07-10
„Fabricius Anna képeit nézve nehéz ellenállni a kísértésnek, hogy a „csoport” fogalmát egyszerre túlságosan tág és túlságosan szűk jelentéssel ruházzuk fel. Míg a korábban készült Átmeneti társaság (2003-2004), Szobaszentek (2004) és a Háztartási Anyatigrisek (2007) szinte teljesen végtelenné tágítják a csoportok megkonstruálásának, létrehozásának lehetőségét, addig a későbbi művein ... >>>

2009-06-01
Amikor – 1999-ben – először láttam Lajta Gábor újfiguratív, a klasszikus festészet eszközeit bravúrosan újraértelmező aktjait , művészetét egy roppant elegáns, intellektuálisan kifinomult és festőileg is megalapozott, ám mások számára követhetetlen, egyszemélyes zsákutcának gondoltam. Manapság ebben a „zsákutcában” és kevésbé arisztokratikus környékén tolong a közép- és fiatalkorú magyar festők többsége, mint ahogy a jelen festészetét is a „figurativitás” dominálja a . . . >>>
